A latin szállóige jelentése: „Hiábavalóságok hiábavalósága, minden hiábavalóság!”
A kifejezés a Bibliából, a Prédikátor könyvéből származik (Vulgata fordítás). Arra mutat rá, hogy a földi javak, a rang, a hírnév és a gazdagság csupán ideiglenesek. Ahogy a füst elszáll, úgy tűnik el minden emberi törekvés a halál és az örökkévalóság távlatában. A „vanitas” szó nemcsak hiábavalóságot, hanem ürességet, értelmetlenséget és gőgöt is jelent.
Helyesírása és kiejtése
A kifejezést latinul írjuk, így a magyar szövegkörnyezetben érdemes kurzívval (dőlt betűvel) kiemelni. Fontos ügyelni az „m” végződésekre és a magánhangzók sorrendjére.
- Helyes írásmód: Vanitas vanitatum et omnia vanitas.
- Gyakori hiba: Gyakran eltévesztik a „vanitatum” szót (pl. vanitatum helyett vanitátum), de a latinban itt nincs ékezet.
Szótagolása
Bár latin szavakról van szó, a magyar elválasztási szabályokhoz hasonlóan a magánhangzók mentén tagolhatjuk őket:
- Va-ni-tas
- va-ni-ta-tum
- et (egyszótagú)
- om-ni-a
- va-ni-tas
Példák a használatára
A kifejezés leginkább irodalmi kontextusban, filozófiai eszmefuttatásokban vagy a barokk művészet elemzésekor bukkan fel. Íme néhány példa a mondatba illesztésre:
- „Nézte a hajdani pompás bálterem omladozó falait, és csak annyit sóhajtott: Vanitas vanitatum et omnia vanitas.”
- „A barokk csendéleteken megjelenő koponya és az elhervadt virág ugyanazt hirdeti: vanitas vanitatum, azaz minden földi dolog mulandó.”
- „Hiába halmozott fel hatalmas vagyont, élete végén rájött a prédikátori igazságra: omnia vanitas.”
A Vanitas-szimbólum a művészetben
A képzőművészetben külön műfaj épült e gondolat köré. A „vanitas-csendéletek” jellegzetes tárgyai (homokóra, elalvó gyertya, hangszer, koponya) mind arra emlékeztetik a nézőt, hogy az idő megállíthatatlanul telik, és a földi élvezetek mögött ott rejtőzik az elkerülhetetlen vég.
