Értelmező

Ne mocskold a vizetgunarunk, gunarunk,ott iszik a Busa,csontsovány szarvasunk. Kutya, ne légy hozzáharagos, haragos,ha a vizet issza,lábához ne kapdoss. Ne fuss el előlealmafa, almafa,törzsed ha dörzsöliviszkető homloka. Szelek, aludjatok,ha lépked, ha lépked,fején szalag nincsen,nehogy ellökjétek.

Táncol a csönd fehér tarlón,trombitája égszín virág,hatalmától megnémulnaknádasok és bölömbikák. Táncol a csönd háztetőkön,fáradtaknak jó az álom,ablak alatt, kertek alattcsukott szájjal danolászom. Táncol a csönd, bejár mindengödröket és szegleteket,harmat esik, szívem fázik,hajt a bánat leveleket. Borzasodik fehér kutyám,felettünk a bánat fája,szemeinkben bolond hűség,hallgatunk a nagyvilágba.

Köd-konda támadtrétemre,virágaimatmegette.Már csak a betűvirágzik,eredő könnytőlelázik. Puszta világrajön a tél,árvaságomranincs födél. Nagy László – Köd-konda támadt című verse a Profán együttes előadásában

Elsuhogott az a füttyössárgarigó délre.Sárgul az árva diófazöld terebélye. Levelek lengnek, akár aszínarany rigó-szárnyak,elszállnak ők is a szélbenpuszta határnak. Áll a diófa, és érettkincsei válnak tőle:szellő ha bántja az ágat,buknak a földre. Szaporább kopogás, csörgéstámad, ha jön az ember,s bottal az ágak bogáraboldogan ráver. Földre, fejekre, kosárbakopog a dió-zápor,burkos dióra a gyermekkővel kopácsol. Már, mintha…

Tűzte gyönyörű,dobogó, csillag-erejűte fűtsd be a mozdonyt halálra,hajszold, hogy fekete magányane legyen néki teher,tűzte gyönyörű,ihlet, mindenség-gyökerű,virágozz a vérző madárban,égesd hogy a sorsot kimondja,nem a hamuvá izzó csontja,virrasztó igéje kell,tűzte gyönyörű,jegeken győztes-örömű,ne tűrd, hogy vénhedjünk sorralélekben szakállasodva,hűlve latoló józanságban,ahol áru és árulás van,öltöztess tündér-pirosba,röptess az örök tilosba,jéghegyek fölé piros bálba,ifjúság királya,tűz! Nagy László – Tűz című…

Elfogynak a fák a partonéjszakánként lassan, lassan,amikor az Isten szemejéggé fagy a kék magasban. Ilyenkor az éhes fűrésznem énekel, mert nem szabad.Ilyenkor az éhes embernem nyöszörög, bár megszakad. Fáért nem kár, lesz helyette,hisz tavasz jön, új ültetés,de a nyomor parancsol itt,melle csupa kitüntetés. A tuskókon Isten kezekalácskát formál a holdbólaz éhező kisdedeknek,de csak holdból, de…

Csontkráterekkel a hold,hófuvatokkal a földfény-förtelemben ragyog,mindennél nagyobba csönd. Ki old meg téged, dráma,te fehér-fekete?Megoldhatatlan a lét,mint a jegenyék csupa-jég,csupa-lánc lakzis menete. Mozdulatlanná remekítmindent a hideg,betábláz a fagy üvege.E leltárból nem menekülse anyag, se alak.Ordas csillagok virrasztanak. Ki hozta ezt az időt,hogy átfagy a pille bábja,benne a nyár,s hogy az ólban szörnyed lerágvaaz egyetlen kecske gerince,s…

Én fekszem itt a kihűlt földön:Eleven kincse még a nyárnak,Vétkek s rossz jelek rohamozvaÉdes húsomra idejárnak. Igazán s végleg téged várlak.Érdes tüllben gyere lassúdan,Horzsolj végig, s hagyj itt örökreIzzó kikerics-koszorúmon.

Létem ha végleg lemerűlt,ki imád tücsök-hegedűt?Lángot ki lehel deres ágra?Ki feszül föl a szivárványra? Lágy hantú mezővé a szikla-csípőket ki öleli sírva?Ki becéz falban megeredthajakat, verőereket? S dúlt hiteknek kicsoda állítkáromkodásból katedrálist?Létem ha végleg lemerűlt,ki rettenti a keselyűt!S ki viszi át fogában tartvaa Szerelmet a túlsó partra! Nagy László – Ki viszi át a szerelmet…

Adjon az Istenszerencsét,szerelmet, forrókemencét,üres vékámbagabonát,árva kezembeparolát,lámpámba lángot,ne kelljenkorán az ágyra hevernem,kérdésre választő küldjön,hogy hitem széjjelne dűljön,adjon az Istenfényeket,temetők helyettéletet –nekem a kérésnagy szégyen,adjon úgyis, hanem kérem. Nagy László – Adjon az Isten című verse a Kaláka együttes előadásában