A latin Habemus papam magyarul annyit tesz: „Van pápánk”.
A kifejezés a pápaválasztó konklávé lezárását jelenti. Amikor a bíborosoknak sikerül megválasztaniuk az új egyházfőt, a fehér füst felszállása után a protodiakónus bíboros a Szent Péter-bazilika erkélyéről hirdeti ki az eredményt a tömegnek. A teljes formula így hangzik:
“Annuntio vobis gaudium magnum: habemus papam!” (Nagy örömet hirdetek nektek: van pápánk!)
Helyesírás és írásmód
A kifejezést magyar szövegkörnyezetben is az eredeti latin alakjában használjuk. Mivel idegen nyelvű kifejezésről van szó, érdemes figyelembe venni az alábbiakat:
- Kisbetű vagy nagybetű: Mondat közben általában kisbetűvel írjuk (habemus papam), kivéve, ha mondatkezdő pozícióban van, vagy ha magára a ceremóniára mint eseményre hivatkozunk címként.
- Kiemelés: Szakszövegekben vagy igényesebb cikkekben javasolt dőlt betűvel szedni, ezzel jelezve az idegen nyelvű eredetet.
Szótagolás
Bár latin szavakról van szó, a magyar kiejtés és szabályszerűség mentén a következőképpen tagolhatjuk őket:
- ha-be-mus
- pa-pam
(Érdekesség, hogy a latinban a hangsúly a habémus esetében a második, a pápam esetében az első szótagon van.)
Példák a használatra
A kifejezés ma már nemcsak vallási kontextusban, hanem átvitt értelemben is megjelenik, amikor egy hosszú döntési folyamat végére pont kerül.
- Hivatalos kontextus: „A tömeg ujjongásban tört ki a Szent Péter téren, amint elhangzott a bűvös mondat: Habemus papam!”
- Sajtóvisszhang: „A vatikáni szóvivő megerősítette, hogy a habemus papam bejelentés után az új pápa a Ferenc nevet választotta.”
- Átvitt értelmű (tréfás) használat: „Háromórás vita után végre dűlőre jutott a társasházi közgyűlés a közös képviselő személyéről, így mi is mondhatjuk: habemus papam.”












