Arany János (1817–1882) a magyar irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja, akinek munkássága máig meghatározó hatással bír. Életútja és irodalmi tevékenysége szorosan összefonódik a 19. századi Magyarország történelmi és kulturális eseményeivel.
Gyermekkora és tanulmányai
Arany János 1817. március 2-án született Nagyszalontán, Bihar megyében. Apja, Arany György földműves volt, anyja Megyeri Sára. A család tíz gyermeke közül csupán ketten élték meg a felnőttkort: János és nővére, Sára. A család súlyos tüdőbajjal volt megáldva, amely több testvérük halálát okozta.
Gyermekkorában Arany érzékeny, félénk és visszahúzódó természetű volt. Tanulmányait a helyi iskolában kezdte, majd 1833-tól a debreceni református kollégiumban folytatta, ahol a német és francia nyelveket is tanulta. 14 évesen már segédtanítóként dolgozott, hogy támogassa idősödő szüleit.
Korai pályafutása és családi élete
1836-ban Arany rövid ideig vándorszínészként tevékenykedett, de anyja halála és apja megvakulása miatt visszatért Nagyszalontára. 1836 és 1839 között korrektor (rektorhelyettes) volt Szalontán, majd 1840-ben másodjegyző lett.
1840-ben feleségül vette Ercsey Juliannát, akivel két gyermekük született: Juliska (1841) és László (1844). Juliska korai halála mélyen megrázta Aranyt, és hosszú időre visszavonult az irodalmi élettől.
Irodalmi áttörés: Toldi és a barátság Petőfivel
Arany irodalmi pályafutása 1845-ben indult Az elveszett alkotmány című szatirikus eposszal, amelyet a Kisfaludy Társaság pályázatára írt. Az igazi áttörést azonban az 1846-ban megjelent Toldi hozta meg számára, amely elnyerte a társaság díját és országos hírnevet szerzett neki.
A Toldi sikere után szoros barátságot kötött Petőfi Sándorral. Kettejük levelezése és kölcsönös inspirációja jelentős hatással volt a magyar irodalomra. Petőfi halála az 1848–49-es forradalom és szabadságharc során mélyen megrázta Aranyt.
A forradalom és a tanári évek Nagykőrösön
Az 1848–49-es forradalom idején Arany nemzetőrként szolgált, majd a Szemere Bertalan vezette belügyminisztériumban dolgozott fogalmazóként. A szabadságharc bukása után visszavonult a közélettől, és 1851-től 1860-ig a nagykőrösi gimnázium tanáraként tevékenykedett.
Ezen időszak alatt számos jelentős művet írt, köztük a Buda halála című elbeszélő költeményt, valamint több balladát, mint például a Szondi két apródja és A walesi bárdok. Ezek a művek a nemzeti múlt és a hősiesség iránti tiszteletét tükrözik.
Pest és az akadémiai évek
1860-ban Arany Pestre költözött, ahol a Kisfaludy Társaság igazgatója lett, és szerkesztette a Szépirodalmi Figyelőt, majd a Koszorút. 1865-től a Magyar Tudományos Akadémia főtitkáraként tevékenykedett. Ezekben az években jelentős szerepet játszott a magyar irodalmi élet szervezésében és a műfordítások népszerűsítésében.
Műfordításai és a Shakespeare-bizottság
Arany kiemelkedő műfordítói tevékenységet folytatott, különösen Shakespeare műveinek magyarra fordításában. Fordításai közül kiemelkedik a Hamlet, a János király és a Szentivánéji álom. 1860-ban a Kisfaludy Társaság igazgatójaként létrehozta a Shakespeare-bizottságot, amelynek célja a teljes Shakespeare-kiadás megvalósítása volt.
Őszikék és az utolsó évek
Lánya, Juliska 1865-ös halála mély gyászt hozott Arany életébe, és hosszú időre visszavonult az irodalmi alkotástól. Csak 1877-ben kezdett újra írni, amikor megalkotta az Őszikék című versciklust, amelyben az öregedés, a halál és az elmúlás témáit dolgozta fel.
Arany János 1882. október 22-én hunyt el Budapesten, 65 éves korában. Halálát tüdőgyulladás okozta, amelyet egyes források szerint a Petőfi-szobor avatásán való megfázás idézett elő.
Öröksége és hatása
Arany János munkássága meghatározó a magyar irodalomban. Balladái, elbeszélő költeményei és műfordításai máig tananyagként szerepelnek az iskolákban. Nevét számos intézmény, utca és díj viseli, emlékét szobrok és emléktáblák őrzik szerte az országban.
