Babits Mihály (1883. november 26. – 1941. augusztus 4.) a 20. századi magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja volt. Költőként, íróként, műfordítóként és irodalomtörténészként is jelentős életművet hagyott hátra. A Nyugat első nemzedékének tagjaként és később főszerkesztőjeként kulcsszerepet játszott a magyar irodalom modernizálásában.
Gyermekkor és tanulmányok
Babits Mihály Szekszárdon született egy vallásos, értelmiségi családban. Apja, id. Babits Mihály törvényszéki bíró volt, míg anyja, Kelemen Auróra művelt, irodalomszerető asszony. Tanulmányait a pécsi Ciszterci Rend Pécsi Római Katolikus Főgimnáziumában végezte, majd 1901-ben beiratkozott a budapesti egyetem bölcsészkarára, ahol magyar–francia, később magyar–latin szakon tanult. Itt ismerkedett meg későbbi barátaival és pályatársaival, Juhász Gyulával és Kosztolányi Dezsővel.
Tanári pálya és irodalmi indulás
Egyetemi tanulmányai befejezése után Babits több városban is tanított: Baján, Szegeden, Fogarason, Újpesten és Budapesten. Tanári munkája mellett folyamatosan írt, első versei a “Holnap” antológiában jelentek meg 1908-ban. Ettől kezdve rendszeresen publikált a “Nyugat” című folyóiratban, amelynek később főszerkesztője is lett.
Költészete és irodalmi munkássága
Babits költészetét kezdetben az intellektuális, filozofikus líra jellemezte. Első verseskötete, a “Levelek Iris koszorújából” 1909-ben jelent meg. A későbbi években költészete egyre inkább a társadalmi kérdések és a háborúellenes témák felé fordult. Az első világháború alatt írt pacifista versei miatt elvesztette tanári állását.
Jelentősebb verseskötetei:
- “Herceg, hátha megjön a tél is!” (1911)
- “Recitativ” (1916)
- “Nyugtalanság völgye” (1920)
- “Sziget és tenger” (1925)
- “Az istenek halnak, az ember él” (1929)
- “Versenyt az esztendőkkel!” (1933)
- “Jónás könyve” (1940)
Prózai művei
Babits prózai munkássága is jelentős. Regényeiben gyakran foglalkozott pszichológiai és társadalmi kérdésekkel.
Fontosabb regényei:
- “A gólyakalifa” (1916)
- “Tímár Virgil fia” (1922)
- “Kártyavár” (1923)
- “Halálfiai” (1927)
- “Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom” (1933)
Műfordítói tevékenysége
Babits kiváló műfordító volt, aki számos klasszikus művet ültetett át magyar nyelvre. Legjelentősebb fordítása Dante “Isteni színjátéka”, amelynek három részét – “Pokol” (1913), “Purgatórium” (1920) és “Paradicsom” (1923) – is lefordította. Emellett fordított Shakespeare-t, Goethe-t, Sophoklészt, Baudelaire-t és másokat is.
A Nyugat és szerkesztői munkássága
Babits 1908-tól rendszeresen publikált a “Nyugat” című folyóiratban, amelynek 1929-től főszerkesztője lett. Ebben a szerepben jelentős hatással volt a magyar irodalmi életre, és számos fiatal tehetséget támogatott. Szerkesztői munkássága alatt a “Nyugat” a magyar irodalom egyik legfontosabb fórumává vált.
Magánélete és utolsó évei
1921-ben Babits feleségül vette Tanner Ilonát, aki Török Sophie néven maga is íróként tevékenykedett. 1923-ban Esztergomba költöztek, ahol Babits nyugodtabb környezetben folytathatta munkáját. 1937-ben gégerákot diagnosztizáltak nála, amely ellen több műtéttel is küzdött, de állapota fokozatosan romlott.
- augusztus 4-én hunyt el Budapesten.
Öröksége és emlékezete
Babits Mihály munkássága máig meghatározó a magyar irodalomban. Szekszárdon szülőházában emlékmúzeum működik, Esztergomban pedig emlékház őrzi emlékét. Nevét számos iskola, utca és intézmény viseli. Művei és fordításai a mai napig olvasottak és tanítottak.
